A sportkormányfő értékrendje

2017. június 10. 8:52

A sportkormányfő értékrendje

Mikor hallotta a kedves olvasó a kormánytól utoljára azt az érvet, amit most a metrófelújításra mondanak, hogy „nincs rá pénz"? Ritkán emlegetik, de olyankor mindig nagyot szól. Az eredeti, 2010-es választási és kormányprogramban (amelyhez 2014-ben csak annyit tettek hozzá, hogy folytatjuk), ha még emlékszünk, egyetlen szó sem esett a profi sport állami finanszírozásáról, aztán valahogy mégiscsak volt rá pénz, eddig úgy 300 milliárd.

A budapesti vizes vébé – május végi állás szerint – úgy 110 milliárddal fog többe kerülni a tervezettnél, de még soha senki nem merte azt mondani egyetlen túlköltés számlájára sem, hogy sajnos nincs rá fedezet. Akadt rá pénz, mert duplán fontos volt, egyrészt, hogy a sportkormányfő végre egy jelentős világeseményen tündökölhessen, másrészt, hogy jó helyre csorogjanak a milliók, minél közelebb ahhoz, aki a döntéseket hozza. A Puskás Stadion is vastagabb lett úgy 80 milliárddal, de még a margitszigeti teniszarénára is találtak valahol egy elfekvő tízest.

Demagógiának tűnik talán, de országunkban, ahol a hatalom végső érvként mindig a népre hivatkozik, tárgyilagosan is föltehető a kérdés: hány budapesti polgár akad vajon, aki szerint az ő adója sokkal jobb helyen van az említett játékterekben és lelátókban, mint lenne mondjuk a napi ötszázezer embert szállító, és tudottan életveszélyes állapotú 3-as metró infrastruktúrájában? Ha elfogadjuk és tudomásul vesszük, hogy focira, hokira, teniszre, pólóra, szinkronúszásra, ritmikus sportgimnasztikára, telekvégi organikus stadionra bőven telik az államnak, biztonságosan használható közösségi közlekedésre viszont a fenti célokra elköltött összeg töredéke sem jut, azzal voltaképpen azt mondjuk ki, hogy a kormánynak korlátlan szabadsága van a közpénzek felhasználásában: sem a közérdek, sem a fontosság, sem a „költséghatékonyság", sem az elérhető társadalmi, vagy nemzetgazdasági haszon nem írhatja felül azt az egyetlen szempontot, miszerint pillanatnyilag olyan miniszterelnökünk van, akinek a politikai háborúskodástól kizárólag a sport tudja időnként elvonni az érdeklődését.
Metróra évtizedek óta nem ült – kisvasútra időnként állítólag felszáll –, a gyerekeit külföldi iskolákban palléroztatja, a közegészségügy helyett az állami vezetők alternatív ellátórendszerét, és a fizetős magánszolgáltatásokat használja. Csak így lehet, mert ha a bőrén érezné, amit mi (akik egyébként az ország működtetése mellett az ő hobbijait is finanszírozzuk) naponta elszenvedünk, biztosan másként döntene, legalább időnként.

Az előző ciklus végére - lopva, csalva, hazudva, és természetesen a Fidesz gazdasági hátországát semmiből nem kihagyva - mégiscsak felépült egy új metróvonal. Ez a mostani, ha így haladunk, inkább egy súlyos metróbalesetről maradhat majd emlékezetes, amit a létező legegyszerűbb módon, az elemi szakmai és emberi normák betartásával meg lehetett volna előzni.

Úgy mondjuk, hogy a jelen kurzussal szimpatizáló olvasóink is értsék: ha a kormánynak van értékrendje, ma nem lennének százezrek napi szintű életveszélyben – azt ugyanis, hogy Orbán Viktor szereti a focit, talán még ők sem tekintik értékrendnek.

Hargitai Miklós

 

Története legkínosabb vereségét szenvedte el a magyar válogatott tegnap Andorrán




Kapcsolódó anyagok A vizes VB zöld haszna: új sétánnyal gazdagodott Budapest

Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés