Drágább lesz ez az orbáni ígéretcunami is

2017. november 3. 17:46

Drágább lesz ez az orbáni ígéretcunami is

Várhatóan sokkal többe fog kerülni a Modern Városok Program, mint amivel eddig számoltak – ismerte el a projektért felelős újdonsült miniszter. Kósa Lajos szerint a kormány ismét fontolgatja, hogy egyes állami intézményeket, minisztériumokat vidékre kellene költöztetni, sőt, szerinte a Magyar Néprajzi, vagy a Természettudományi Múzeumot is el lehetne vinni Budapestről.

Óriásit drágulhat a magyar városokat fejlesztő " Modern Városok Program " – mondta Kósa Lajos. A programért felelős miniszter a Hajdú Online-nak adott interjút, ebben pedig nem is egyszerű feltételezésként, hanem tényként beszélt arról: az eddig 3388 milliárd forintosra tervezett beruházások jóval többe fognak kerülni. A miniszter ezt azzal indokolta, amit az egész építőipar tud: az építkezések árai mintegy harminc százalékkal emelkedtek, s ennek a folyamatnak nem tudjuk, hogy hol a vége. Azt már a HVG számolta ki, hogy a legnagyobb magyar beruházások átlagosan az eredetileg bemondott áruk ötszörösére drágultak az átadásig.

A miniszter egyéb témákról is beszélt a megyei kormánylapnak - részlet az interjúból:

Miniszterrel maguk a beruházások is gyorsulnak majd? Például a debreceni főpályaudvari fejlesztés kapcsán értjük, hogy egy összetett, 21 milliárdos beruházás millió kérdést felvet, de a városvezetés várakozása is az volt, hogy a NIF Zrt. tavaszra eredményt hirdet a kivitelezési közbeszerzésben, augusztusban pedig megindul a terepmunka. Most október van, de még mindig arra várunk, hogy ki lesz a kivitelező.

 

Kósa Lajos: Szeretném, ha még idén eredményt hirdetnénk és a kivitelezői szerződéseket is megkötnénk. Biztosítani kell Debrecen megfelelő képviseletét a beruházó szervezetben, valódi beleszólással. Tekintsük állatorvosi lónak a főpályaudvar – debreceniesen Nagyállomás – beruházást. A konkrét előkészítés 2012-től 2014-ig tartott, akkor körülbelül 19,5 milliárd forintra árazták be. Maga a tervezési folyamat újabb egy évet vett igénybe, a projekt a Modern Városok Programban 21 milliárd forinttal szerepel. Igen ám, de 2015 óta az építőipari szolgáltatási díjak 150 százalékkal növekedtek… Most ott tartunk, hogy a beruházás költsége ennél jóval magasabb is lehet, s nem azért, mert valakik elszámolták, hanem mert ennyit mentek fel az árak. A fejlesztés megvalósul, de előtte gondoskodnunk kell a forrás-átcsoportosításról. Megjegyzem, hüvelykujj-szabályként azt szokták mondani, hogy egy jó beruházásnál a kivitelezés időtartamának két-háromszorosa az előkészítés és tervezés, vagyis a főpályaudvar felépítésének két éves időtartamára vetítve egész jól állunk.

fpu

A látványtervek már ismertek | Forrás: polgármesteri hivatal

S hadd hangsúlyozzam: az élet a tervezés közben is változik. Például a főpályaudvaron belüli buszállomás a földfelszín alatt kapna helyet, ami kapcsán nagyon nagy kapacitású légtechnikára van szükség a kipufogógázok miatt.

Ám nagyon komolyan el kell gondolkodni azon, hogy nem lesznek-e hamarabb elektromos buszaink, mint főpályaudvarunk?”

Mert ha elektromos buszaink lesznek, akkor minek a drága légtechnika? Sőt, már hibrid üzemű buszok esetén is elvárható, hogy a sofőrök a főpályaudvaron csak elektromos hajtást használjanak! Tehát rögtön megspórolhatnánk sok száz millió forintot, ami nem hangzik rosszul.

Elérte a miniszterelnöknél, hogy a Modern Városok Programban az önkormányzatok lehessenek a felelősök a beruházásokért. Nehéz volt meggyőznie Orbán Viktort?

Kósa Lajos: Egyáltalán nem, mert az a tapasztalat, hogy amikor valamelyik fővárosi beruházási szervezet felügyeli a munkát, az lassú, körülményes lehet. Én hiszek az önkormányzatok önállóságában, hogy „nagyfiúk”, azaz rájuk lehet bízni döntéseket gyámkodás nélkül. Egészen pontosan azt kértem, hogy azokat a beruházásokat, amelyeknél az üzemeltető is az önkormányzat lesz, az önkormányzat irányíthassa. Így az első döntés éppen az volt, hogy a Csokonai Színház 6,3 milliárdos felújítását a debreceni önkormányzat végzi majd a fejlesztési minisztérium helyett.

Lesz egyáltalán elegendő kivitelező? Hiszen a kisebb települések különféle fejlesztéseit is fel kellene építeni.

Kósa Lajos: Ráadásul, mivel a lakásépítések 5 százalékos áfája 2020. január elsejével megszűnik, mindenki az addig fennmaradó időre igyekszik lekötni a szakipari kapacitásokat. Komoly feszültség keletkezhet a rendszerben, ami megint csak az MVP keretében végrehajtandó beruházásokat drágíthatja. Az persze örömteli, hogy az áremelkedéssel az iparági dolgozók bére emelkedik. De ezzel együtt is foglalkozni kell a problémával. Gond lehet az építőipari alapanyag- és kapacitáshiány is.

Felvetődik újra a minisztériumok vidékre költöztetése?

Kósa Lajos: A kormány továbbra is fontosnak tartja az ország fejnehézségének csökkentését. Magam a minisztériumok esetleges vidékre költöztetése mellett korábban is hangsúlyoztam, hogy egyes országos kulturális intézmények, mint például a Magyar Néprajzi Múzeum vagy a Természettudományi Múzeum is szóba jöhetnek.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés