Zöld haza - zöldpolitika

2017. november 4. 16:56

Zöld haza - zöldpolitika

A zöldek számos témája elhelyezhető a hazaszeretet narratívájában. A lokális gazdaságok támogatása, a biológiailag korrekt mezőgazdaság, a szelektív hulladékgyűjtés, a fogyasztóvédelem, a fenntarthatóság, a gyalogos- és biciklisbarát közlekedés mind a közösségi és lokális szemlélet alapján igazolható és érthető.

A német Zöldek három jobboldali párttal készülnek kormányozni Berlinben, s politikusaik olyanokat mondanak, hogy „szeretjük a hazánkat” (Katrin Göring-Eckardt), vagy hogy „a menekültek befogadása mindig csak a második legjobb megoldás” (Cem Özdemir). A jómódú sváb egyetemi város, Tübingen zöld polgármestere, Boris Palmer egész könyvet szentelt a túlzott menekültpártiság kritizálására.

Az osztrák zöldek jelenleg egyetlen sikeres politikusa, a pártból a nyáron kilépett és önálló listájával októberben parlamenti mandátumot szerző Peter Pilz pedig politikai kiáltványában egyenesen „honvédelmet” hirdetett. Nem éppen olyan szavak, amilyeneket eddig zöldektől, pláne német nyelvű zöldektől hallani lehetett.

Az ökológiai mozgalom, amely egykoron a hatvannyolcas, szélsőbalos, feminista, pacifista rendszerkritikából született, mára annyira megérkezett a társadalom közepébe, hogy konzervatív tulajdonságokat kezd felvenni. A zöldek mára nem a társadalom kritikusai, nem a társadalom marginalizált elemei, hanem jól kereső, családos, felsőpolgári, tanult emberek. Az, hogy pártjuk felfedezte magának a haza (Heimat) fogalmát, sok mindennel összefügg.

Elsősorban értelemszerűen éppen azzal, hogy a zöldek az elmúlt harminc évben jelentősen alakították a társadalmukat – így mára inkább védelmezői a fennálló állapotnak. Egy tübingeni zöld szavazó szorgalmasan szelektálja a szemetet, mindenhova biciklivel megy, és bioélelmiszert vásárol – azaz alapvetően elégedett az életével. Az elégedett ember pedig a hazáját is jobban szereti. Az, hogy Özdemirék a kereszténydemokratákkal és a polgári liberálisokkal tárgyalnak Berlinben a kormányzásról, e tekintetben nem is annyira meglepő. A zöldek beértek, ma a németeknél ők már egyértelműen polgári erőnek számítanak.

A zöldek és a haza fogalma azonban más szempontból is összefügg.

Amikor a hetvenes évek végén a németeknél megjelentek először a különféle zöld helyi listák, a hatvannyolcas hippik mellett éppen náci öregurak alkották az egyik legerősebb bázist. A zöldgondolatnak mindig is volt egyfajta barna árnyalata: a környezetvédelemtől sokaknak már csak egy kis ugrás a fajvédelem. A német Zöldek első parlamenti képviselőinek egyike az egykori NSDAP-tag (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) Werner Vogel volt. 1983-ban a Zöldek nevében ő nyithatta meg a bonni parlament ülését is. A példák folytathatók. A pedofilok mellett a széljobbos társutasok jelentik a német zöldpárt őstörténetének kínos fejezetét. Egykori nácik, akiknek eleve nem tetszett az NSZK amerikanizált világa, új politikai otthont véltek találni az ökopárt soraiban. A barnás zöldek erdőt, virágot és fajt egyaránt védeni akartak.

A mai zöldek azt a társadalmat szeretik és óvnák, amelynek kialakulásában nagy szerepük volt. Az osztrák zöld–baloldali Peter Pilz például az iszlamizmussal, azaz egy konzervatív, modernellenes irányzattal szemben és a tiszta, erős, gazdag osztrák jóléti állam védelmében szorgalmaz „honvédelmet”. A német polgári, zöld Boris Palmer pedig a villalakó nagypolgári zöld szavazóinak kényelmét, bioéletmódját érti a „haza” alatt.

A zöldek számos témája elhelyezhető valóban a hazaszeretet narratívájában. Ellentétben a baloldali munkássággal, a zöldek szavazóinak van konkrét hazájuk, és egy felfordulással nem csak a „láncaikat” veszíthetik. A lokális gazdaságok támogatása, a biológiailag korrekt mezőgazdaság, a szelektív hulladékgyűjtés, a fogyasztóvédelem, a fenntarthatóság, a gyalogos- és biciklisbarát közlekedés mind a közösségi és lokális szemlélet alapján igazolható és érthető. A zöldeknek persze nem kell ehhez nacionalistákká válniuk, pláne nem kell a nemzetállam túl nagy és széles konstrukcióját támogatniuk – de céljaik nem a nemzetállam feletti globális szinteken, hanem a lokális kisközösségekben valósíthatók meg. Ez a zöldek „hazája”. Ezért helyes és érthető, hogy egyedüliként Európában a zöldek állnak ki mindenütt a regionális vagy kisebbségi autonómiák mellett. Nem véletlen, hogy az erdélyi Tőkés Lászlónak az Európai Parlamentben frakciótagságot először nem a „fideszes” Európai Néppárt, hanem a „gonosz” Daniel Cohn-Bendit biztosított. 

A jobboldal a nemzetállam díszletei mögött a globális kapitalizmusnak szolgáltatja ki a kisközösségeket is, az internacionalista baloldal meg elfelejti a történelmileg kialakult helyi kötődéseket. A zöldek által újra felfedezett hazafogalommal – amely már Alexander Van der Bellen osztrák zöld államfő tavalyi kampányának központi jelszava is volt – bírálni lehet a globális folyamatokat a nemzetállami nacionalista nyelvezeten túl. A hazaszeretet ugyanis nem jobboldali kiváltság. Éppen az szereti a hazáját, aki a zöldek programja szerint védi környezetét, kultúráját, városát, falvát, utcáját. Nyugat-Európa számos országában éppen ezért mára a zöldek lettek a patrióta erők- írta a  Magyar Nemzet.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés