Az elmúlt évtizedek legnagyobb humanitárius katasztrófája fenyeget Jemenben

2017. november 10. 10:31

Az elmúlt évtizedek legnagyobb humanitárius katasztrófája fenyeget Jemenben

Több millió ember életét fenyegető óriási éhinség jöhet Jemenben az ENSZ szerint. Már vagy 900 ezren fertőződtek meg a kolerajárványban, és hétmillió! embert fenyeget az éhhalál. Nagyra nőtt a világ élelmiszer számlája.

Mark Lowcock szerint az elmúlt évtizedek legnagyobb éhinsége fenyeget Jemenben, aminek akár több millió halottja is lehet. Márpedig ha valaki, ő tudhatja, hogy miről beszél: Lowcock az ENSZ segélyezési főnöke. A helyzeten csak az segíthetne, ha az Irán támogatta jemeni siíta hutik ellen háborút indító Szaúd-Arábia végre beengedné a segélyszállítmányokat az országba.

A szaúdiak vezette arab koalíció 4 napja jelentette be, hogy lezárja a jemeni légteret, a szárazföldi határt és a kikötőket, hogy ezzel is gátolja a hutiknak szánt iráni utánpótlást. Ez ugyan katonai szempontokból érthető, de totális összeomlásba taszíthatja az országot, ahol már vagy 900 ezren fertőződtek meg a kolerajárványban, és ahol hétmillió (7000000!) embert fenyeget az éhinség.

Lowcock két napja svéd kérésre zárt ajtók mögött tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát a válságos helyzetről. "Megmondtam nekik, hogy ha nem oldják fel a határzárat, éhínség lesz Jemenben. Ez lesz az elmúlt évtizedek legsúlyosabb éhínsége, és milliók esnek majd áldozatául" - nyilatkozta a tanácskozás után. Jemenben már most is hétmillióan az ENSZ Élelmezési Világprogramjának segélyein élnek, ha ezek a szállítmányok nem juthatnak be az országba, nagyon gyorsan katasztrofálisra fordulhat a helyzet, amely Lowcock szerint már a blokád november 6-i kezdete előtt se volt ideális, mert már akkor is nehézkés volt a segélyszállítmányok célba juttatása.

Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres még aznap tárgyalt a szaúdi külügyminiszterrel, akit arra szólított, hogy azonnal biztosítson bejutást a humanitárius segítőknek. Az ENSZ BT soros elnökségét ellátó Olaszország ENSZ-nagykövete, Sebastiano Cardi pedig azt mondta, hogy a BT tagjai mind hangsúlyozták a jemeni kikötők megnyitásának fontosságát. (Via 444)

Nagyra nőtt a világ élelmiszer számlája. 

Miközben az alapélelmiszerek árában nem tapasztalhattunk erős kilengést, az élelmiszerbehozatal költségei 6 %-kal ugrottak meg tavalyhoz képest (1,413 billió dollár), ami az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazsasági Szervezete (FAO) által mért második legmagasabb érték, olvasható a szervezet élelmezési kilátásokkal foglalkozó jelentésében.

A magasabb importköltség oka a legtöbb élelmiszer iránti megnövekedett igény és a magasabb fuvarköltségek. Különösen aggasztó jelenség ennek a legkevésbé fejlett országok esetében kétszámjegyű emelkedésnek gazdasági és társadalmi hatása. „A megnövekedett kiadások nem feltétlenül takarnak azonban mennyiségi növekedést”, mondta Adam Prakash, a FAO közgazdásza. A magasabb importköltségek ráadásul akkor jelentkeznek, amikor a termelési kilátások jók és a piacok ellátása is biztosított. Az átlagérték azonban sokszor csalóka és elkendőz egyes trendeket. Ilyen a népszerű és magas minőségű amerikai tavaszi Hard Red búza esete. Ezt a tésztagyártáshoz használt búzát 40 %-kal drágábban lehetett megvásárolni júliusban, mint egy évvel korábban, miközben nemzetközi szinten a búzaárak változatlanok voltak.

Az illatos rizsfajták ára nyolcszoros mértékben nőtt a FAO összesített rizs-árindexéhez képest, ami 4 %-kal erősödött tavaly óta. Hasonlóan a vaj indexe, amely 41 %-kal emelkedett csak idén – ami több mint háromszorosa a tejtermékek árindexének. A haszonállattartó szektor és a tejágazat kiemelten dinamikusan fejlődik.

A húsbehozatali kiadások rekordszintre emelkedhetnek, és 22 %-os éves növekedésükkel elérhetik a 176 milliárdot idén. A világ tejtermelése várhatóan 1,4 %-kal bővül idén; ezen belül India viszi a prímet a maga 4 %-val. A növényi olajok és állati zsiradékok jelentik a legnagyobb tételt az élelmiszerdeficittel küzdő országok élelmiszerkiadásai között. Előbbiek termelése szintén jó kilátások elé néz. Egyedül a szójababtermelés csökkenhet, ahogy a hozamok visszatérnek a tavalyi jó érték után az átlagos szintre.

Pozitív kilátások az egzotikus gyümölcsök révén

A trópusi gyümölcsök a globális kereskedelem sztárjai: a mangó, ananász, avokádó és papaja együttes kereskedelmi érték megközelíti a 10 milliárd dollárt idén. Népszerűségük reményt jelenthet a fejlődő országoknak, különösen az 5 hektár alatti gazdáknak, akiktől a termelés nagy része származik. A FAO becslése szerint teljes mennyiségük idén eléri a 92 millió tonnát, miközben alig 10 évvel ezelőtt ez csupán 69 millió tonna volt. Jelenleg a gyümölcsök 95 %-át a helyiek fogyasztják el, de a globálisan növekvő jövedelemszintek és a változó vásárlói preferenciák ezt az arányt meg fogják változtatni. A trópusi gyümölcsök nagy előállítói közé tartozik India (a mangótermelés 40 %-val), Costa Rica (ananász), Kína és Brazília, illetve Mexikó.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés