Augusztus 1-re túlfogyasztottuk magunkat

2018. augusztus 1. 4:14

Augusztus 1-re túlfogyasztottuk magunkat

Mindössze 7 hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait. 2018-ban a tavalyinál még korábbi dátumra, augusztus 1-jére esik a Túlfogyasztás Világnapja. A WWF Magyarország arra szólít mindenkit, hogy tegyünk közösen azért, hogy megfordítsuk a tendenciát, és a jövőben minél később jöjjön el ez a nap! Éljünk úgy, hogy ez az egyetlen bolygó elég legyen nekünk!

A Global Footprint Network adatai szerint idén augusztus 1-jén lépjük át azt a dátumot, amikor az emberiség fogyasztása túllépi azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. Tavaly ez a nap egy nappal később, augusztus 2-án jött el, 1970-ben viszont még csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát. Ez a dátum - amely 1997-ben még szeptember végére esett, ma pedig az eddigi legkorábbi időpontra - szimbolikus: azt a hatalmas nyomást jelképezi, amelyet az emberiség, illetve az emberi tevékenység a Föld ökoszisztémájára gyakorol.

"Az emberek jelenlegi fogyasztásukat tekintve úgy élnek, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre, pedig csak ez az egy bolygónk van" - mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője. A fogyasztás mértékét tekintve ez egy globális átlag, ami országonként más és más képet mutat. Ha a világ teljes lakossága úgy élne, mint a kanadaiak, akkor már március 18-án eljönne a Túlfogyasztás Világnapja, Németország esetén ez a nap május 2-án jönne el, Kínában pedig június 15-én. Tavaly Luxemburg volt a rekorder, idén azonban Katar megelőzte: ha az egész emberiség olyan életmódot folytatna, mint a katariak, akkor már február 9-én elérnénk a Túlfogyasztás Világnapját!

Magyarországon is jóval túllépjük az ideális fogyasztási szintet, hiszen ha az egész világ úgy élne, mint hazánkban, akkor közel kettő (1,92) Földre lenne szükségünk, és már június 20-án eljönne a Túlfogyasztás Világnapja.

A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint például Marokkó, Kirgizisztán, Niger, Albánia vagy Pápua Új-Guinea. Ez a fogyasztási szint azonban nem tartható fenn. Társadalmunk, jólétünk és gazdaságunk azokra a szolgáltatásokra épül, amelyeket csak egészséges ökoszisztémák tudnak nyújtani. Természeti környezetünk azonban degradálódik, sőt, össze is omolhat. A Föld biológiai sokfélesége már most rendkívüli tempóban csökken, az éghajlatváltozás hatásai pedig egyre súlyosbodnak - ezért a Túlfogyasztás Világnapja egy fontos emlékeztető: a javulás érdekében sürgős lépéseket kell tennie az egész világnak, beleértve az országokat és az egyéneket is.
Meg kell védenünk erdeinket, tengereinket és óceánjainkat, édesvizeinket, valamint a vadvilágot, és a fenntartható fejlődés irányába kell lépnünk.

Mit tehetünk?

"Számos olyan tényező van, amellyel csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat, és elengedhetetlen, hogy mind globális, mind nemzeti és egyéni szinten megtegyük a megfelelő lépéseket" - folytatta Antal Alexa. Néhány példa:
-- Ha világszerte fele ennyit autóznánk, akkor 12 nappal kitolhatnánk a Túlfogyasztás Világnapját.
-- Ha az emberiség szén-dioxid-kibocsátását 50%-kal csökkentenénk, a Túlfogyasztás Világnapja 93 nappal később lenne a jelenleginél. -- Ha a világon mindenki a felére csökkentené az élelmiszerpazarlást, és minden ember annyi kalóriát fogyasztana, amennyi a világátlag, akkor 38 nappal később jönne el a kritikus nap.
-- Sokat tehetünk azért, hogy csökkentsük ökológiai lábnyomunkat és ezáltal hozzájáruljunk környezetünk megóvásához. Fontos például, hogy megfelelően szigeteljük otthonunkat: a rosszul szigetelt falakon, tetőn, padlón keresztül a hő akár 50%-a is elszökhet, de ha csak 1 fokkal csökkentjük a fűtés hőmérsékletét, háztartásunk akár 300 kg szén-dioxidot is megtakaríthat évente.
-- A közlekedésben preferáljuk a kerékpározást, gyaloglást vagy a tömegközlekedést!
-- Vásárláskor ne kérjünk műanyagzacskót, hanem vigyünk magunkkal vászonszatyrot vagy hátizsákot, és lehetőség szerint válasszuk az olyan termékeket, amelyek nem csomagoltak, vagy csomagolásuk újrahasznosítható!
-- Fogmosás, borotválkozás és mosogatás közben ne folyassuk feleslegesen a vizet, a papírral pedig bánjunk takarékosan: ha nem muszáj, ne nyomtassunk ki mindent, ha pedig mégis nyomtatnunk kell, akkor a papír mindkét oldalát használjuk!

Ezeken a kicsi, de rendkívül fontos lépéseken túl még számos más módon tehetünk azért, hogy ökológiai lábnyomunkat csökkentsük, és a fenntartható életmód mellett tegyük le voksunkat. Még több fenntarthatóság tippért kattints ide!


Aggaszt az ökológiai túllövés? Toljuk ki együtt a napját!

Az Ökológiai Túllövés Napja (Earth Overshoot Day) idén augusztus 1.! Azaz, idén eddig a napig merítjük ki a természet biokapacitását – az ökoszisztémák által biztosított és egy teljes év alatt megújított erőforrásokat. 5 hónappal az év vége előtt tehát már felfaltuk az éves betevőt! Az 1970-es évek óta az emberiség folyamatosan túlfogyaszt, de ez a dátum minden korábbi évnél előbbi. És hogy mikor lenne a Túllövés Napja, ha a világon mindenki egy átlagos magyar ökolábnyomán élne? Vajon jobbak vagyunk a világ-átlagnál? Sajnos, nem vagyunk jobbak. Sőt, a világátlagnál nagyobb a lábnyomunk, és ha mindenki ekkora lábnyomon élne, az Ökológiai Túllövés Napja június 20. lenne.

Annak érdekében, hogy az Ökológiai Túllövés Napjának dátumát későbbre toljuk, mindannyian nagyon sok mindent tehetünk; minden kis és nagy lépés számít – hívja fel a figyelmet a GreenDependent Egyesület, mely csatlakozva a Global Footprint Network nemzektözi kampányához, július utolsó és augusztus első hetében a @Kislábnyom - Small Footprint közösségi oldalon buzdít cselekvésre.

A kampány ahhoz ad ötleteket, hogyan csökkenthető az egyéni ökolábnyom, s hogy ilyen módon hogyan tolható későbbre a Túllövés Napjának dátuma. A vállalások közül mindenki kiválaszthatja az egyéni életmódja vagy élethelyzete számára leginkább aktuálisat, a könnyebbektől a nagyobb kihívást és nagyobb változást igénylők felé haladva.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés