Kútfúrás: amikor a tudomány győz a politika fölött

index.hu

2018. szeptember 2. 18:39

Kútfúrás: amikor a tudomány győz a politika fölött

A víznyerő kutak létesítésének törvényi szabályozásával kapcsolatban nagy többséggel meghozott alkotmánybírósági döntés két szempontból is messze túlmutat a konkrét – egyébként nagy jelentőségű – kérdésen. Dr. Bándi Gyula ombudsmanhelyettes véleménycikke.

Egyrészt a döntés határozott kiállás a természeti erőforrások, közöttük a vízkészlet jövő nemzedékek számára való megőrzése, az állam ez ügyben fennálló, másra át nem hárítható alkotmányos védelmi kötelezettsége mellett. Másrészt egyértelműen jelzi a döntéshozóknak, hogy alkotmányos elvárásoknak megfelelő jogszabályokat csak a tudomány eredményeire alapozó, az egyes ágazatok és a nemzet hosszú távú érdekeit összehangoló, távlatos stratégiák és cselekvési tervek figyelembevételével lehet alkotni.

A vízügyi stratégiák és tervek jórészt elkészültek, magas színvonalúak, megalapozott helyzetelemzésen alapuló, felelős döntésekre tesznek javaslatokat, „csupán” a mindennapi döntéshozatal során is alkalmazni kellene azokat. Az Alkotmánybíróság jelen határozatában, illetve annak indoklásában idézi a Magyar Tudományos Akadémia szakmai állásfoglalását, a vízügyi szakmai szervezetek álláspontját, valamint a vízügyi stratégiai dokumentumok fontos megállapításait, döntése magalapozásában mindezekre épít, és a jövőre nézve ugyanezt várja el a döntéshozóktól.

A rövidebb távú és részérdekek érvényesítése tehát csakis az egész nemzet hosszú távú érdekeinek figyelembe vételével lehetséges. Az adott esetben ez azt jelenti, hogy a véges és megújulásra csak korlátozottan képes felszín alatti vízkincs használatakor nem lehet az az egyetlen szempont, hogy a vizet használni kívánók számára milyen megoldás a legegyszerűbb és a legolcsóbb. A vízkészlet ugyanis nemzeti vagyon, nemzeti kincs. Csak úgy hasznosítható, hogy  az ne veszélyeztesse, hogy mások, illetve az utánunk jövő nemzedékek hasonlóképpen részesedhessenek belőle. Márpedig ezt a mai és jövőbeli részesedést mind a szakszerűtlen használat, mind a túlhasználat komolyan veszélybe sodorhatja; a szakszerűtlenség az ivóvíz minőségét, a túlhasználat a vízkészlet mennyiségét veszélyezteti. 

Az állam Alaptörvény rendelte kötelessége, hogy őrködjön a vízvagyon minőségén és megújuló képességén. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy az állam nem lehet képes ezen alapfeladata ellátására, ha arról sincs tudomása, ki, hol, hogyan fúr kutat, és abból mennyi vizet vételez. Az Alkotmánybíróság határozatában az engedélyezési rendszert olyan garanciális követelményként értékelte, amely elejét veheti a vízbázis károsodásának és súlyos érvekkel kell igazolni, amennyiben ezt a szabályozást bárki más eszközökkel akarná felváltani. Ez és csakis ez a megfontolás, a tiszta víz mindenki számára fenntartható biztosításának szándéka vezette a köztársasági elnököt, amikor a vízgazdálkodási törvény előzetes normakontrollját kérte. Ez vezetett a jövő nemzedékek szószólójaként, amikor e normakontrollt segítve megfogalmaztam álláspontomat, és ez vezette az Alkotmánybíróságot is, amikor a szakmai és jogi aggályokat osztva alaptörvény-ellenesnek minősítette a vitatott törvényhelyeket. 

Ezen álláspontok egyike sem azt célozta, hogy akadályozza az állampolgárok jogos vízigényeit kielégítő kutak létesítését, vagy a gazdálkodókat földjeik öntözésében. Ellenkezőleg, mindez olyan szabályozásért és intézményrendszerért való kiállás, amely holnap is, tíz vagy akár ötven év múlva is mindenki számára lehetővé teszi a vízkincs ésszerű és hatékony, de a jövő generációinak érdekeire is tekintettel lévő felhasználását. Itt kell emlékeztetni arra, hogy a jelentős számú illegális kút már ma is közvetlen veszélynek teszi ki a vízkészleteket.

A cél az, hogy a vízgazdálkodás egészét a biztonságos vízellátás szolgálatába állítsuk.

A jövő nemzedékek szószólóiként elődeimmel több ízben is figyelmeztettünk arra - ami egyébként a vízügyi stratégiáknak is kulcsfontosságú eleme -, hogy az ésszerű vízgazdálkodás a rendelkezésre álló víz megtartásával kezdődik. Ma sokszor a könnyelmű pazarlás jellemzi nemcsak a vezetékes és a kútvíz használatát, de a természetes csapadék- és folyóvizek kezelését is. Míg őseink mindent elkövettek, hogy gazdálkodásukban - alkalmazkodva a víz járásához - földjeiken minél több vizet tartsanak vissza, ma a pillanatnyi „vízfeleslegtől” való minél gyorsabb megszabadulás a cél, sokszor éppen a földművelők nyomására. Ez rövid távú szemlélet, hiszen a „belvíz”, amitől minél előbb megszabadulni próbálnak, már néhány hónap múlva égetően hiányozhat a földekről, beáll az „aszály”, gyakran ugyanazon a földdarabon. Majd megjelenik az öntözési igény, akár a felszín alatti készletek túlhasználata árán is.


Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény júliusban megszavazott módosítása – mondta ki Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság augusztus 29-én közzétett határozatában.


Az alkotmánybírósági döntés, illetve az ennek alapjául szolgáló természettudományos vélemények közvetlenül és áttételesen is arra ösztönzik az államot és minden vízhasználót, hogy ésszerűen, takarékosan bánjanak az élet alapját jelentő vízkinccsel. Öntözni szükséges lehet, de nem az átgondolt növényválasztás és vízgazdálkodás helyett, hanem annak kiegészítéseként. Öntözni pedig először a felszíni vizekből és a megőrzött csapadékból kellene, és végső soron, kivételesen a felszín alattiakból. 

Az Alkotmánybíróság döntése abból a szempontból is kiemelkedő fontosságú, hogy – és immár konzekvensen – hivatkozik a környezetjog egyik fő alkotmányos eszközére, a visszalépés tilalmára, illetve a környezetvédelem legfontosabb alapelveire, így az elővigyázatosság és a megelőzés elvére. Az alkotmánybírák is tisztában vannak azzal, amire az állami döntéshozók figyelmét újra és újra fel kívánják hívni, hogy a környezeti szempontból nem megfelelő beavatkozás visszafordíthatatlan negatív folyamatokat indíthat meg. A víz esetében a kimerített vízforrások jó, ha évtizedes távon képesek valamelyest regenerálódni, míg az elszennyezett vízkészlet talán soha nem tisztul meg.

Ezért az állam nem teheti meg, hogy a vízhasználók vélt pillanatnyi kényelme érdekében lemond vízgazdálkodási feladatairól. Olyan megoldásokat kell keresnie, amelyek nem rónak jelentős terhet az állampolgárokra és a gazdálkodókra, ugyanakkor lehetővé teszik, hogy az állam ismerje és nyilvántartsa a vizek állapotát, illetve szükség esetén képes legyen beavatkozni azok védelmében. 

A rossz beidegződéseken és a jelenlegi működési anomáliákon kívül semmi nem gátolja az államot abban, hogy olcsó és egyszerű engedélyezési és nyilvántartási rendszereket működtessen. Elég lenne ehhez meghallgatni a vízhasználók tapasztalatait, panaszait. Semmi nem kényszeríti az államot, hogy vízvédelmi kötelezettségének terheit egy az egyben áthárítsa az állampolgárokra. Arra viszont az Alaptörvény kötelezi - és ezt most az Alkotmánybíróság is újból világossá tette -, hogy gondoskodjon a törvény által kizárólagos tulajdonába utalt vízkincs mennyiségi és minőségi védelméről, és annak megőrzéséről a jelen és a jövő nemzedékek javára. 

Dr. Bándi Gyula ombudsmanhelyettes, a jövő nemzedékek szószólója




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés