Embert fertőzött a patkánykór

2018. szeptember 28. 20:56

Embert fertőzött a patkánykór

Egy hongkongi férfi szervezetében a hepatitis E egy olyan vírustörzsét mutatták ki, amit eddig kizárólag patkányoknál tapasztaltak.

A hepatitis E eddig csak patkányok között terjedő fajtáját kapta el egy hongkongi férfi – írja a BBC. Az 56 éves férfi korábban májátültetésen esett át, orvosainak csak az tűnt fel, hogy az egyik rutinvizsgálat után a laboreredmények kórós eltérést mutattak a beteg májműködésében, ezért kivizsgálták – ekkor derült ki, hogy egy olyan vírustörzzsel fertőződött meg, amit eddig csak patkányokban mutattak ki.

Egyelőre nem tudni, hogy a férfi hogyan kapta meg a betegséget. Igaz, az utóbbi időben a háza körül elszaporodtak a patkányok, de nem emlékszik arra, hogy közelebbi kapcsolatba került volna a rágcsálókkal.

A BBC szerint a vírus fertőzött patkányürülékkel kerülhet be az emberi szervezetbe. A rágcsálók sokszor vackolják be magukat raktárakba vagy gyárakba, így a fertőzött ürülék könnyen bekerülhet akár ételekbe is. A betegség nem halálos, a hongkongi férfi már gyógyulófélben van, de immunhiányos betegekre vagy várandós nőkre nagyobb veszélyt jelenthet a betegség-írta a HVG.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés